Mozart, Wolfgang Amadeus

A Szabadkőműves Wiki wikiből

. [Blog]       [Hírek, események]       [Programok]       [Könyvek]       [Cikkek]       [Aukciók]       [Páholyok]       [Wiki]       [Képgaléria]       [Naptárak]       [Bibliográfia]       [Napjaink páholyai]       [Látogatói statisztikák]       [Letölthető anyagok]       [Deklaráció]       [Kapcsolatok]       [Keresések]


Chat --- Fórum --- Játékok, kvízek, rejtvények --- Érmek és jelvények --- Keresések--- Szerkesztők
α


Mozart, Wolfgang Amadeus
Mozart, Wolfgang Amadeus
Életrajzi adatai
Születési neve
Születése helye Salzburg
Születése ideje 1756. január 27.
Foglalkozása zeneszerző, zongorista, karnagy és zenepedagógus
Értékelése A bécsi klasszikus stílus és egyben az egész zenetörténet egyik legnagyobb muzsikusa.
Halála helye Bécs
Halála ideje 1791. december 05.


Szabadkőműves tevékenysége

Wolfgang Amadeus Mozart (teljes nevén Johannes Chrysostomus Wolfgang Theophilus Mozart) (Salzburg, 1756. január 27. – Bécs, 1791. december 5.) osztrák zeneszerző, zongorista, karnagy és zenepedagógus. A bécsi klasszikus stílus és egyben az egész zenetörténet egyik legnagyobb muzsikusa. Több, mint 600 művet komponált, operát, szimfóniát, versenyműveket, kamara- és vokális zenét, templomi muzsikát.

A szabadkőműves mozgalommal 1781 után került közelebbi kapcsolatba Mozart: ekkor figyeltek fel rá azok a jeles bécsi személyiségek, akik zenei produkcióinál jelen voltak. 1785-ben maga a zeneszerző is tagja lett a mozgalomnak és felvételt nyert a „Megkoronázott reménységhez” — „Zur gekrönten Hoffnung” — nevű páholyba. [Ez téves; a helyes adatok lentebb.] Ugyanebben az évben apját is rábírta, hogy lépjen be a mozgalomba. Mozart életművén a szabadkőművesség — a tartalom humánus szellemén, közösségi mondanivalóján kívül — alkalmi kompozíciókban is megmutatkozott: az 1785-ben írt Maurerfreude (Szabadkőműves öröm) c. kantáta (K 471); a kevéssel a Varázsfuvola előtt keletkezett Die ihr des unermesslichen Weltalls Schöpfer ehrt (Ti, kik a mérhetetlen világmindenség teremtőjét tisztelitek) c. kantáta (K 619), a Kis szabadkőműves kantáta (K 623), amelynek szövegét a Varázsfuvola librettistája, Schikaneder írta, továbbá néhány dal — és természetesen a mozarti életművet megkoronázó Varázsfuvola című opera — őrzi a közösségbe tartozás ünnepélyes jeleit.

Jegyzetek

Szabadkőművességgel kapcsolatos művei

SZABADKŐMŰVES GYÁSZZENE, K 477 [KE 479a]

A Szabadkőműves gyászzene 1785-ből való. Jellege és zenei megoldása a Requiemhez teszi hasonlóvá, itt figyelhetünk fel első ízben a búcsúzó művek személyes, rezignált hangjára, csaknem romantikus mélabújára. Két páholybeli „testvér” elhunytára készült a kompozíció: egyikük a páholy nagymestere, a magyar Esterházy Ferenc gróf, másikuk August von Mecklenburg-Strelitz herceg volt. A rövid darab lassú, ünnepélyes indulózenéje gregorián koráldallamot fon körül: a dallamot munka közben pontosan feljegyezte egy papírlapra, hogy a feldolgozás során ne térjen el az eredetitől. Ami a hangszerelést illeti, Mozart ezen utólag még változtatott és a fafúvósok együttesét a rezignált hangzású basszetkürtökkel egészítette ki: ezeket a Requiemben alkalmazta ismét.


A VARÁZSFUVOLA — NYITÁNY, K 620

1791. szeptember 30-án, Mozart vezényletével mutatták be a Bécs-külvárosi Theater auf der Wieden-ben a Varázsfuvola című kétfelvonásos meseoperát, amely prózai betétjeivel a német Singspiel műfajába tartozik. A darab szövegét Emanuel Schikaneder, a talpraesett színigazgató-énekes-színész, tehát vérbeli színházi szakember írta, pontosan tudva, mi felel meg a külvárosi színházlátogató közönség ízlésének. Várakozásában nem is csalódott, a Varázsfuvola rentábilis vállalkozásnak bizonyult: már a bemutatót követő hónapban huszonnégy estén adták: 1792 novemberében a századik előadást ünnepelték, 1795 októberében a kétszázadikat. Ezt talán Mozart sem sejtette, mikor Constanzához írott levelében 1791. október elején örömmel és bizakodással számolt be a darab „csendes sikeréről”.

Az opera tárgya eleve biztosíthatta a közönség érdeklődését: a távoli ókor és a távoli Egyiptom, a titokzatos Éj királynője és Isis mélyen humánus főpapja, a tűz- és vízpróba rejtelmei éppoly vonzerőt gyakorolhattak Schikaneder színpadán, mint a csetlő-botló, komikus-furcsa madárember, a levegőből fantasztikus színi gépezettel lebocsátott nemtők, a kéjsóvár, otromba szerecsen vagy az ezer akadályon keresztül egymásra találó eszményi szerelmespár. A szabadkőműves-eszme hívei éppoly megelégedetten távozhattak a Varázsfuvola előadása után, mint a nap és hold szimbolikájának kutatói. Idézzük Szabolcsi Bence szavait: „S könnyen elképzelhető, hogy Mozart, akit élete végén erősen foglalkoztattak élet és halál, emberi testvériség, örök megbékülés problémái, őszinte odaadással emelte a maga mesejátékát egy örök erkölcsi világrend eszméjének szférájába; de soha ne tévesszük szem elől, hogy a Varázsfuvolában Mozart elsősorban és mindenekfelett az ő önnön életéről és világáról beszél, — erkölcsi ideák, harcok és megdicsőülések csak azért és azáltal ragyognak itt földöntúli fényben, mert ő öleli őket magához, csak annyiban igazak, amennyiben az ő számára jelentenek valamit…”

A szabadkőművesek számszimbolikájára utal mindjárt a nyitány elején felhangzó három akkordütés; a nyitány Esz-dúr hangneme a darab emelkedett szellemét jelzi. A lassú bevezetés áhítatot ébreszt: Sarastro világának előhírnöke. A gyors szonátatétel fúga módjára kezdődik, témáját a kortársak Clementi zongoraszonátájából ismerhették. A nyitánynak kontrapunktikus-tematikus indítása Mozart „tudós” stíluskorszakának utolsó, ragyogó periódusát idézi fel (az operában a két páncélba öltözött titokzatos ember megjelenésénél lehetünk tanúi e stílus szuverén elsajátításának). Hermann Abert pompásan jellemzi a Varázsfuvola nyitányának viszonyát magához az egész műhöz: mint a többi Mozart-opera nyitánya, ez is utoljára íródott, a darab befejezése után. Mozart így nem élte át ismét a darab konfliktusait, csak visszaemlékezett rájuk, tehát a nyitányt nem annyira a Varázsfuvola maga, mint inkább az abból leszűrt élmény hangulata ihlette.

A három szabadkőműves-kopogtatás a szonátatételben is formaalkotó szerepet kap és nyilván része van a mollba forduló fúgatéma küzdelmessé válásában. Ez a küzdelem mindaddig tart, amíg az állhatatosság és erő jelképe, a nap — ez esetben a fényes és biztató Esz-dúr hangnem — be nem ragyogja a visszatérési szakasz felszabadult, megkönnyebbült, harmonikus világát.


Szabadkőműves pályafutása
Jelentkezés ideje
Jelentkezés páholya n.a.
Kezes
Kutatók
Felvétel ideje 1784. december 14.
Felvétel páholya Zur Woltatigkeit
Legényavatás ideje 1785. január 07.
Legényavatás páholya Zur Woltatigkeit
Mesteravatás ideje 1785. április 22. előtt
Mesteravatás páholya Zur Wahren Eintracht


Források

Kapcsolódó szócikkek

Ω